Nemcsak a 21. század a nőké, avagy van-e lehetőség önmagunkhoz visszatalálni?

Korábban még nem jártam így, de most úgy érzem, reagálnom kell Tóth Zsuzsa írására a Bespoke Magazinban (itt lehet elolvasni) mert nagyon elgondolkodtatott. Ez az írás egy nő segélykiáltása a nőkért, és ugyan elegáns formába van öntve, de lényegében egy sokkoló jelenségre mutat rá. Egy olyan helyzet megoldását sürgeti, amely valóban sokunkat érint, és amely arra ösztökéli a nőket, hogy kiálljanak önmagukért és álljanak ki egymásért is.

Mit érez központi problémának, hiánynak a szerző? A nő maradjon nő, hangsúlyozza, s ezt kellene megőrizni, vagy megtalálni. Tóth Zsuzsa úgy látja, hogy az egyenjogúság valamint a feminizmus elmélete nevében, a média felületein megjelenített minták szerepeltetésével ma már egy torz nőképet tekintünk követendőnek, amely messze van nemcsak a nőies nőtől, de egyáltalán bármilyen egészséges lénytől. És ez már a társadalom alapjainak rengését jelzi.

Ugyanakkor azt hiszem, ez nem teljesen a 21. század problémája. Elsőként egy idézet jutott eszembe: József Attila már korábban jelezte, hogy nincs egyensúly ezen a téren:

„de mi férfiak férfiak maradjunk

és nők a nők – szabadok, kedvesek

– s mind ember, mert az egyre kevesebb…”

(1937, Thomas Mann üdvözlése)

És az ő érzékenységében nem érdemes kételkednünk. Az alkotó elmék sokkal hamarabb észlelnek bizonyos jelenségeket, mint más, és ha figyelünk, sokat megérthetünk abból, miért oly tragikusan rövid az életük, mekkora felelősségtudattal írnak, jelzik előre egy-egy korszak vagy világrend hanyatlását.

Így, ha végiggondoljuk a fentebb említett jelenségeket, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy egy játszma zajlik előttünk a világban, amely semmi másról nem szól, mint az egóról. Azaz a hatalomról.

Mindaddig azonban lesz is eredménye a nők merev ideálképekhez való hasonlítgatásának, az egyenjogúság felelőtlen ismételgetésének, vagy bármilyen torzító jellegű hatásnak, ameddig egy nő elfelejt befelé figyelni. Vagy egyszerűen meg sem próbál.

Ezek az eszmék, képek, formák csak addig rombolnak, amíg nem önmagunkat keressük belül, hanem – és itt nem az extrovertáltság jelenségéről van szó – valami külső meghatározást, meghatározottságot igénylünk.

Nők belső világa

Ezért kell megtanulni a belső világunkat felfedezni. Mindannyian érezzük, nap mint nap számtalan hatás ér bennünket, de a túlélés érdekében rugalmassá kell válnunk. Ez a mostani világ is megköveteli ezt. Eközben pedig olyan belső tartásra kell szert tenni, amely átsegít a nehézségeken.

Nem véletlenül próbáljuk magunkban kialakítani a nyugalmat, tanulunk meditálni, jógázni, tajcsizni, különböző tréningekre járunk, technikákat sajátítunk el, hiszen többen már érezzük, hogy ez a járható út az önvédelem érdekében. Pontosan ezért fontos a női közösségek, társaságok kialakítása, amelyekben egymást támogatva, az életszakaszaink tapasztalatait továbbadva válhatunk egyre magabiztosabbá. Mondhatjuk ezt így is:

”azt kell célul kitűzni, hogy a nők szép és természetes lelki formája újra felszabaduljon és érvényre jusson.” (Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok)

A negatív hatásokat látva-tapasztalva, nőként, anyaként és alkotó emberként is úgy gondolom, lehetőségünk van mindezt megállítani, a káros folyamatok visszafordíthatók.

Belülről kell változtatnunk, és komoly önismereti, illetve közösségi munkával érdemes szembeszállnunk a látszólag diadalmas mainstream áramlatokkal, mert csak így ébreszthetjük fel azokat, akik nem látják, hogyan manipulálják őket. A női szolidaritás és kifogyhatatlan energia ismeretében pedig beláthatjuk ( be fogjuk látni), hogy igaz: nemcsak a 21. század a nőké…

Fábián Anikó
Újságíró, művészettörténész

Ha nem szeretnél lemaradni az írásainkról, iratkozz fel a hírlevelünkra a láblécben található feliratkozásnál!