Día de los Muertos halottak napja, avagy a halottakkal való találkozás ünnepe Mexikóban

A mi kultúránkban, amikor meghal egy szerettünk, temetési szertartással gyászoljuk az elvesztését és sötét ünnepélyes ruhát viselünk. A különböző kultúrák eltérően gyászolnak sokszor évszázadok óta fennálló tradíciókkal.

Az egyik kultúra, amely egyedülálló és érdekes módot teremtett a halállal és az elhunytakkal való szembenézésre, az Mexikó. A halottak napja Mexikó egyik legreprezentatívabb és legrégebbi fesztiválja a Día de los Muertos halottak napja, ahol élet és halál találkozik pár napig.

Sokan közülünk a halált szomorú eseménynek tekintjük, de azok, akik a halottak napját ünneplik, a halált az élet örvendetes részének tekintik. A halál körüli sok más rituálétól eltérően a Día de los Muertos egy örömteli, dús, ünneplő nap. Ez az ünnepség gazdag rituálékban, és kifejezi azt az egyedi és kivételes viszonyt, amelyet a mexikóiak ápolnak a halállal és őseikkel.

Ez a mexikói ünnep a közelmúltban a 2017-ben bemutatott díjnyertes 3D-s számítógépes animációs Coco című filmmel vált még híresebbé. A történet a 12 éves Miguelről szól, aki a holtak földjén találkozik őseivel.

Ismerd meg jobban a Mexikóiak halottak napja körüli történetét, az ünnep eredetét és azt, hogy hogyan tisztelik ezrek halottaikat a Día de Muertos alatt.

Día de los Muertos halottak napja ünnepség Mexikóban

Día de los Muertos ünnepét november elsejének estéjén, illetve a rákövetkező napon tartják, de az ünnepségek akár egy hétig is eltarthatnak októbertől kezdve.

Ez a több napos ünnepség az élet folyamatos körforgásának egyik legáhítatosabb ünnepe, amikor a való világ és a szellemvilág közötti átjáró nyitva van. A hagyományok szerint ezekben a napokban a halottak visszatérnek az örök álmukból, hogy meglátogassák rokonaikat. Ősi és maradandó rituálé ez, amikor az élők kommunikálnak a halottakkal – egy misztikus éjszaka, amikor fellebben a fátyol két birodalom között, és együtt tölthetnek egy napot.

Élet-halál körforgása

Kevés országban tisztelegnek úgy a halál előtt, ahogy Mexikóban teszik. A mexikóiak halálhoz fűződő teljes kapcsolatát, az azték múltból származó élet-halál körforgásához kötődő ceremóniákat meg kell érteni. Az élők és a holtak közötti kapcsolat kulcsfontossága: amíg emlékezünk és tiszteljük azokat, akik elmentek, ők továbbra is velünk lesznek. Mexikóban minden november 1-jén és 2-án ezen az ünnepségen nemcsak a múlthoz kapcsolódnak, hanem a jelen pillanathoz is. A mexikóiak megbecsülik az életet, amíg még az élők közé tartoznak, és tisztelik azokat, akik már nem élnek, a halottak soha nem halnak meg számunkra, amíg nem felejtik el őket.

Día de los Muertos nem a szomorúságra vagy az elhunytak gyászolására szolgáló nap, hanem egy olyan dátum, amikor ünnepelnek, és az emberek megemlékeznek a szeretteikről, többek között az elhunyt által szeretett ételekkel és italokkal. Ez az éjszaka fontos ünnep, amikor összegyűlnek a családtagok, és az elhunytak tiszteletére a családtagok emlékezetes történeteket osztanak meg.

Miben különbözik a Día de los Muertos a Halloweentől?

Día de los Muertos ünnepe november 1-jén és 2-án van, hasonlóan minta a Halloween. Néha összekeverik a hasonló dátum és a koponyák szimbólumai miatt, de egyáltalán nem kapcsolódik egymáshoz. A halottak napja nem a „mexikói Halloween”, semmi köze az USA-ban és a világ más részein jól ismert hagyományos Halloween szokásokhoz.

A két ünnepség hasonlóan túlvilági hiedelmek alapján indultak, de a mai korban már nagyon eltérőek lettek. A Halloween egy kelta fesztiválként kezdődött, így Európából származik, és ez az ünnepség az ősz végéhez, és a tél kezdetéhez kapcsolódik, ahol az emberek máglyát gyújtottak és jelmezeket viseltek, hogy elűzzék a szellemeket.
A Día de los Muertos ünnepség viszont azték múltra tekint vissza.

Día de los Muertos ünnep eredete azték múltra vezethető vissza

Ez a halálszemlélet jóval régebben az egy hónapos azték fesztivál idején kezdődött, amikor a halottakat ünnepelték, és tisztelegtek a halál hölgye, Mictlancíhuatl előtt, aki megvédte elhunyt szeretteket és segítette őket a túlvilágon. Az aztékok hiedelem rendszerében Mictecacihuatl istennő a halottak tiszteletére rendezett ünnepeiken elnökölt, és ezek az ünnepségek végül meglepően kevés változással megmaradtak a modern kereszténység ünnepségekben.

A történelmi gyökerek tehát a bennszülöttek, különösen a több mint 3000 éve Mexikóban őshonos a nahuák (aztékok, maják, toltékák, tlaxcaltec, chichimec, tecpanec) kultúrájába nyúlnak vissza. Az ünnepet eredetileg augusztusban tartották. Amikor a spanyolok meghódították az országot, és elkezdték terjeszteni a kereszténységet, ez az őslakos ünnep szokás olyan mélyen gyökeredzett, hogy továbbra is fennmaradt. A keresztény egyház gyakran vett át korábbi ünnepeket és nevezte át a saját érdekeinek megfelelően, így az ünnepség mai formája az azték eredetű ünnepségét keveri a gyarmatosítás idejéből a spanyol keresztény hagyományokkal. Az évszázadok során az ünnep egyre jobban összefonódott a katolikus hagyományokkal, és lerövidült egy hónapos eseményről egy olyan ünneppé, amelyet Mexikóban november 1-jén és 2-án tartanak.

Azték hitrendszer

Az azték hitrendszer szerint a lelkek nem halnak meg, hanem megpihennek a Mictlan-ban, egy túlvilági váróteremben. Az azték nép mitológiájában, Közép-Mexikó ősi kultúrájában Mictecacihuatl szó szerint “Halottak hölgye” vagy a „Holtak asszonya”, aki a férjével, (Miclantecuhtli – a halál azték istene és az alvilág főistene) együtt uralkodott Mictlan földjén, az alvilág legalsó szintjén, ahol a halottak tartózkodnak.

Mictecacihuatl istennőről azt tartották, hogy vigyáz a halottak csontjaira, lenyeli a csillagokat és ezzel láthatatlanná teszi őket nappal. Az aztékok Mictecacihuatl istennőt koponya fejjel, kígyókból készült szoknyával és megereszkedett mellekkel ábrázolták.

Az egyik mítosz szerint Mictecacihuatl és Miclantecuhtl szerepet játszanak a halottak csontjainak összegyűjtésében, hogy visszakerülhessenek az élők földjére, ahol az istenek helyreállítják őket. A csontok lehetővé tették új fajok létrehozása, Azért létezik sok faj, mert a csontokat leejtették és összekeverték, mielőtt visszatértek az élők földjére, hogy a teremtő istenek használhassák.

A Catrina koponya

A Día de los Muertos ünnepsége nem létezhetne egy hölgy karaktere nélkül, aki a jelmezek ihletője. A halottak napja ünnepségeinek egyik legerősebb és legismertebb jellegzetessége a magas női csontváz, aki díszes tollas kalapot visel, gyakran látni a halál megtestesüléseként. Ez egy koponyára emlékeztető festett arc, amelyet élénk színű virágok díszítenek.

A koponyák és virágok kombinációjával ez a karakter annyira jellemző, hogy ma számos Mexikón kívüli ünnepség szimbóluma: a catrina. A múltban a „catrín” szó egy elegáns és jól öltözött, általában az arisztokráciából származó férfit definiált, akihez hasonló tulajdonságokkal rendelkező nő is társult.

La Catrina egy több mint 100 éves múltra visszatekintő női alak, amelyet José Guadalupe Posada mexikói karikaturista alkotott. A La Catrina a halottak napjának egyik legnagyobb szimbólumává vált, mivel ennek mintájára az emberek koponyákkal és virágokkal kezdték el később festeni az arcukat, számos országban, köztük Spanyolországban is jelmezként szolgál a nap megünneplésére. A neve a latin calvaria szóból (calvus kopasz) származik, azon a felfogáson alapulva, hogy az emberi koponya elvesztette az összes haját.

Történetének lényege mélyen a mexikói hagyományokba és gyökerekbe nyúlik vissza, de csak a múlt században alakult ki a vizuális figurája. A koponyák (calaverák) és csontvázak (calacas), amelyek a mai ünnepeken oly kiemelkedőek, a 19. század elején jelentek meg.

Posada megalkotja a La calavera figurát

A ma látható kalapos csontváz az 1900-as évek elején kelt életre José Guadalupe Posada művésztől, aki 1910-1913 között jelenítette meg a La calavera figuráját rézkarcon. José Guadalupe Posada egy politikai karikaturista és társadalmi aktivista volt, aki csontvázakat (calaverákat) rajzolt szatirikus módon, hogy emlékeztesse az embereket, hogy a végén mind meghalnak. José Guadalupe Posada művészete azért tűnt ki a többi közül, és azért kedvelték meg az emberek, mert „koponyáival” a mexikói nép ünnepi és gondtalan karakterét tükrözte.

La muerte – a halál női figurája

A halál női képének eredetéhez az is hozzátartozik, hogy a spanyol nyelvben a halál nőnemű főnév (la muerte), éppen ezért ábrázolta már Posada is női kalapban a csontvázat.

Állítólag azért rajzolta le a dögös kinézetű női csontvázat egy díszes tollas kalappal, mert egyes mexikóiak arra törekedtek, hogy gazdagnak és arisztokratának tűnjenek, mint annak idején az európaiak. Az eredetileg 1912-ben “La Calavera Garbancera”-nak nevezett csontváz figurával Posada tiltakozva a mexikóiak azon vágya ellen, hogy európaibbnak tűnjenek.

Posada kigúnyolta a “garbanceros” néven ismert embereket, akik őslakos származásúak voltak, de megpróbálták úgy tenni, mintha európaiak és magas társadalmi státuszúak lennének, mindeközben megtagadva saját kulturális örökségüket és szokásaikat utánozták az európai stílust. Az eredeti szórólapja egy olyan személyt mutatott be, aki szégyelli az eredeti származását, és a francia stílust utánoz az öltözködésében, miközben rengeteg sminket visel, hogy bőre fehérebbnek tűnjön.
A garbancerosok, akik láthatólag indián arcvonásokkal rendelkező mexikói emberekként európainak (spanyolnak vagy franciának) vallották magukat. Garbanzos csicseriborsót jelent, melyet a szegényebb rétegekből származó bennszülöttek árultak.

Posada a szatirikus rajzaival akarta emlékeztetni az embereket, hogy legyenek önmaguk, és ne próbáljanak másnak tűnni. Nem számít, milyen gazdag vagy szegény voltál, nem számít a bőröd színe, és nem számít, milyen társadalmi rétegbe tartozol, végén mindannyian csontvázakká válunk. Ez volt Posada üzenete a számos csontváz karikatúrájával. Posada egyik legnépszerűbb mondása a „A halál demokratikus” volt. Egyszerű, de nagyon igaz!

Diego Rivera megfesti La Catrinát

Posada munkája mutatta be a karaktert, de a La Catrina nevét és népszerűségét Diego Rivera falfestő 1948-as munkájának köszönheti. Posada hatása tükröződött Diego Rivera (akit sokan inkább Frida Kahlo férjeként ismernek) mexikói festő művészetében, aki halhatatlanná tette ezt a figurát, az egyik híres falfestményén is elhelyezte.

Diego Rivera a La Catrinának nevezte el (a catrin szó jelenését nőiesítve: ez a jól öltözött férfiakra vonatkozott) ezt követően ez a név széles körben elterjedt, és a mai napig megmaradt.

Frida Kahlo férje Diego Rivera a „Vasárnap délutáni álom az Alameda Parkban” című falfestményen megörökített La Catrinát az 1940-es években. A 15 méter hosszú falfestmény központi helyén La Catrina látható, mellette számos fontos mexikói karakterrel.

La Catrina kifinomult ruházattal és extravagáns tollas kalappal látható, így teremtve meg azt a külsőt, amit ma ismerünk.  Többek között La Catrina mellett jobbra Jose Guadalupe Posada láható, balra pedig gyermekként Diego Rivere, aki mögött pedig Frida Kahlo látható.

 

Az Rivera falfestményen volt az első alkalom, hogy “La Catrina” teljes testében lett megörökítve, mivel Posada munkája korábban csak melltől fejig mutatta be.

Rivera ezzel megváltoztatta a “La Calavera Garbancera” eredeti státuszát. Most már a mexikói magas rangú társaság hölgyeként ábrázolt, stilizált alakú; elegáns kalapokkal és ruhákkal díszített figurává vált.

A mai napig gyakori, hogy több tucat nőt látni elegáns, alkalmi ruhában, virágkoszorúkkal a fejükön és a “La Catrinát” jelképező arc sminkkel.

La Catrina jelentősége

Diego Riviera munkásságának köszönhetően tehát a La Catrina a halottak napja erős szimbólumává vált. A nők színes sminkkel festik ki arcukat, és elegáns, a híres szimbolikus csontvázat idéző ruhákba öltöznek. A temetőkben (panteóns) ünnepségeket tartanak, ahol jókedvű a hangulat, és az emberek vidáman emlékeznek elveszett szeretteikre, virágokkal és kedvenc ételeikkel és italaikkal várva a visszatérő hallottakat.

Erős vizuális kép, amely azt ábrázolja, hogyan látják a mexikói emberek a halált és a túlvilágot. Különböző kultúrák eltérő hagyományokkal rendelkeznek a halállal kapcsolatban, és hogyan kezelik azt egyénileg és családként. Mexikó nagyon egyedi az élet e tényéről alkotott nézeteiben, és szívesebben veszi jó humorúan és szenvedélyesen. Ez nem azt jelenti, hogy nem gyászolnak, és nem hiányoznak egy szeretteik, aki elhunyt. Ez azt jelenti, hogy úgy döntenek, hogy megünneplik azt az életet és emlékeket, amelyeket az ember teremtett, miközben velük voltak, ahelyett, hogy beleélnék magukat abba, hogy örökre eltűntek.

A La Catrina szimbóluma arról szól, hogy megéld az igazi önmagadat, és arról is szól, hogy ne tegyél úgy, mint aki nem vagy. Nem számít, hogy nézel ki és honnan jössz, végül egy csontváz leszel a többiekkel együtt! Mexikóban a halottak napja ritka ünnep a halál és az élet megünneplésére.

Hagyományok

A halottak napi ünnepségekkel kapcsolatos mai szokások az évek során átalakultak, és azzá a sajátos hagyománnyá váltak, ami most van. A Día de Muertos ideje alatt a temető tele van családokkal, virágokkal és gyertyákkal. Egyes családok ételt és italt hoznak, míg mások virágot és gyertyát hoznak. Bármit is visznek, mindannyian a szívük egy darabját helyezik a sírok feletti oltárokba.

A halottak üdvözlésére és emlékére áldozatokat és oltárokat hoznak létre. Körömvirágot és tömjént bőségesen használnak, mert úgy tartják, hogy az aromás illatok elvezetik a halottakat arra a helyre, ahol az ünnepet tartják.

A rengeteg gyertya eloszlatja a sötétséget, ahogy a lelkeket megvilágítják a halál árnyékából. Oltárokat készítenek fotókkal, emléktárgyakkal, gyümölccsel, kenyérrel és az ősök egyéb kedvenc dolgaival.

A virágok, az oltárok, az ételek és a zene az ünnep szerves részét képezik. Mexikóban a családok az éjszaka folyamán összegyűlnek a temetőkben (panteonok), gyertyát gyújtanak, virágot helyeznek el elveszett szeretteik temetkezési helyére. Ünnepi zene szól, és semmi sírás vagy gyász.

Ez egy elmélkedő és élénk összejövetel az elhunytak tiszteletére, hogy megünnepeljék az életet és újra élvezzék az emberi dolgokat. A hagyományok remek lehetőséget adnak az identitásunk kifejezésére, értékeink újbóli felfedezésére, örökségünk befogadására és emlékek ápolására.

Hogyan gazdagíthatják a saját hagyományaid az életedet?

A hagyományok identitásunk sarokkövei; emlékeztetnek minket arra, honnan jöttünk és kik vagyunk. A Día de Muertos érezteti velem, hogy valahová tartozom, és része vagyok valami nagyobbnak. Itt az ideje újraéleszteni a múlt és a jelenlegi emberek iránti szeretetünket, félretenni a napi gondokat, hogy érezhessünk, elengedhessünk, és egyszerűen csak lehessünk.

Día de los Muertos ünnepség szimbólumai

Sok ünnephez hasonlóan a Día de los Muertos halottak napja modern ünnepi szokásai is az idők során fejlődtek.

Oltárok (ofrendas)

Az oltárok létrehozása fontos része ennek a fesztiválnak, amelynek eredete az azték hiedelmekben gyökerezik. Az aztékok vizet és ételt kínáltak az elhunytnak, hogy segítsék őket a halottak országába vezető úton. Most a mexikói családok gyönyörűen feldíszített oltárokat állítanak fel otthonaikban, és más tárgyakkal együtt elhelyezik az elvesztett szeretteik fotóit. Ezeket az oltárokat élénksárga körömvirágok, az elhunytak fényképei, valamint a kitüntetett kedvenc ételei és italai díszítik.

Íme az oltárokon leggyakrabban előforduló tárgyak, és a mögöttes szimbolikus jelentések ismertetése.

Felajánlások (ofrenda)

Míg a halottak napjának legismertebb aspektusai a koponyák és csontvázak ábrázolásai, a hagyomány, amely a legtöbb jelentéssel bír, az Ofrenda (spanyolul felajánlás). A családok ofrendákat (felajánlásokat) készítenek az elhunyt családtagjaik tiszteletére. Az ofrendák általában vízből, a szeretett személy kedvenc ételeiből, italaiból, virágokból, kenyérből és egyéb dolgokból állnak. Úgy gondolják, hogy a felajánlások bátorítják a halottak országából való látogatást. Az elhunyt lelkek meghallják az imákat, megérzik ételeik illatát, és csatlakoznak az ünnepléshez!

Fényképek

Az oltáron elhelyezett fotók mindig elhunytról készültek. „Egyébként nem tudnak átkelni és felkeresni az oltárokat”

Koponyák – calaveras

A koponyák nem csak a halált, hanem az újjászületést is szimbolizálták – talán éppen innen ered a halálhoz fűződő derült, viccelődő hangulat, amely a mexikói halottkultuszt jellemzi. Más helyektől eltérően a koponyák pozitív jelentéssel bírnak Mexikóban a halottak napján, mivel a maja kultúrában egyfajta újjászületést jelentettek.

A koponya valószínűleg a dia de los Muertos egyik legismertebb szimbóluma., mindenütt jelen vannak. Sokféle formát öltenek, mint például cukorka, agyagdísz, és a legemlékezetesebb: arcfestés.

Ma a Día de los Muertos idején kis díszített cukorkoponyákat helyeznek el az oltárokon. Ezek a koponyák gyakran kristálycukorból, habcsókporból és vízből készülnek. A keveréket koponya formájúvá formálják, majd élénk színű díszítéssel díszítik.

Az oltárok tradicionális elemei a halálfejeket ábrázoló kis cukorkák és csokoládék. Ezek az édességek azt hivatottak ábrázolni, hogy a halál nem csak keserű, hanem édes is lehet. Ez tökéletesen jellemzi a mexikóiak halálhoz való viszonyát.

Krizantém helyett körömvirág (flor de muerto)

Visszatérve az azték hagyományokra: a tradíció szerint a holtak világának színe a sárga, éppen ezért az oltárokat és a sírokat egy tipikus mexikói virággal, a citrom- és narancssárga színekben pompázó körömvirággal (cempasuchil) díszítik. A körömvirágot a Dia de Muertos ünnepek alkalmával használják az oltárokon és a temetkezési helyeken.

Gyakran „halottak virágaként” (flor de muerto) emlegetve úgy tartják, hogy ezeknek a virágoknak az intenzív színe és a csípős illata segít az oltárhoz vonzani a lelkeket, akik visszatérnek kedvenc ételeikből lakmározni. A virágok az élet szépségét és törékenységét is szimbolizálják.

Perforált papír (papel picado)

A papel picado perforált papírt jelent, és a mexikói kultúra szerves része. A művészet az azték hagyományból származik, amikor szellemfigurákat fára vésték. A perforált papírfigurákat a halottak napi ünnepségeken használják, felfűzve őket az oltárokra és az utcákra. A lyukak lehetővé teszik, hogy a lelkek átutazzanak és meglátogassák az élő rokonokat. Azt is tartják, hogy a papír finom természete az élet törékenységét szimbolizálja.

Pan de Muerto ( halottak kenyere)

A Pan de Muertos, vagyis a halott kenyér napja az ünnepségek elengedhetetlen része, és az oltárokon is elhelyezik. Ez a puha és édes, cukorral megszórt kenyér utánozza a koponya és a keresztezett csontok alakját, és cukorszórással fejezték be. Ez csak egy a számos étel közül, amelyeket az éhes lelkek oltárainál helyeznek el. Általában olyan tárgyakat tesznek, amit az elhunyt ember szeretett az életében. Gyakran vizet és tequilát is tesznek az oltárra, mert amikor a lelkek megérkeznek, gyakran megszomjaznak.

Csak

Azt is mondják, hogy a lélek szomját oltja, a sót kereszt mintájára rakják ki, hogy „a lélek ne romoljon el” –a só “segít megtisztítani őket”.

 

Remélem, hogy tetszett ez a kis ismertető a mexikói halottak napjáról.

 

A Charmina ruhákról, a saját kollekciónkról itt olvashatsz: Charmina ruhák
További képek a pinteresten: Charmina ruhák Día de los Muertos stílusban
Egy kapcsolódó cikk Frida Kahloról

Köszönöm szépen a remek csapatnak, aki segített elkészíteni a fényképeket ehhez a cikkhez.

Modellek : @esztiegei smink: @titulka89  pulay_anna smink:@_master.raindrop  @uzonyi.eva smink: @masnimakeupbeauty   Férfi modell: @captain_blake_steamer smink: @titulka89
Koncepció és stylist: @ladanyibeata
Ruha: @charmina_onbizalombaoltoztetve  A Charmina ruhákról, a saját kollekciónkról itt olvashatsz: Charmina ruhák
Fejdísz: @ladanyibeata
Ékszerek: @delinefollowtheline
Fotós: @mzsrphotography @tothakosjozsef.hu  @snicki_photo
Videó: @_kiri.zalan

Ladányi Beáta
Stíluskommunikátor, Integrál szemléletű tanácsadó