Otthon farmerben és pólóban járt, de ha kellett az elegancia megtestesítője volt – legendásan karcsú alakja, lágy tekintete és finom mosolya számos filmben őrzi őt – élete legboldogabb időszakát pedig a holland származású Robert Woldersszel töltötte 1980-tól haláláig

Nem kérdés, hogy a kis fekete ruha a női ruhásszekrény alapdarabja. Pedig nem is olyan régi „találmány”, hiszen az ötvenes évek elején vált közismertté és népszerűvé Hubert de Givenchy terve nyomán.

A terv azonban kevés lett volna önmagában, ám aki elsőként viselte – Audrey Hepburn – kisugárzásával azonnal a divat és a kortalan megjelenés ikonikus darabjává tette.

Pedig a ruhát eredetileg maga Coco Chanel álmodta meg… A kis fekete azóta is hódító útját járja, Audrey pedig egy hosszú és mély barátságot kötött a francia tervezőzsenivel.

Mindenki legendás „Elizája”, akinek május 4.-én ünnepeljük a születésnapját, nemcsak varázslatos bájáról, vékony alkatáról és finomságáról volt híres. Számos országban élt, holland anyanyelve mellett angolul, olaszul, franciául, spanyolul és flamandul is beszélt. Intelligens és mélyérzésű nő volt, aki gyorsan tanult és alkalmazkodott, remek partnere volt Fred Astaire-nek a táncos-zenés produkcióban, a Funny Face-ben, vagy a Háború és béké-ben első férjének, Mel Ferrernek.

„Miért kellene váltani? Mindenkinek megvan a maga stílusa, és ha ezt az ember megtalálta, igenis, ragaszkodjon hozzá!” – Audrey Hepburn

Ami stílusát illeti, kivételesen szerencsés volt.

Nem csupán azért, mert 1953-tól Givenchy tervezte ruháit, amelyeket a filmekben viselt és otthoni öltözékeit is.  Azért is, mert kiválóan sminkelhető arca, elegáns mozdulatai, vékony alakja fantasztikus összhangban működött személyiségével.

A divattervezővel kialakult barátság pedig sokat jelenthetett a mindig a biztonságot kereső színésznőnek, aki első traumáját apja elvesztése miatt élte meg.

Szülei válását a háborús nélkülözések időszaka követte, így az éhezéstől való menekülés az olvasás felé fordította, későbbi szenvedélyei pedig– a balett és a tánc – , megalapozták mozgáskultúráját és segítették filmes és színpadi karrierje során.

Egészségesen étkezett, sok vizet ivott, délutánonként pihent mindennap, és igyekezett az apró dolgokra is odafigyelni, sokat nevetni.

„A nő szépsége nem az arcápolásból ered, hanem a lelkéből tükröződik: abból a törődésből, amit szerető szívvel ad, és abból a szenvedélyből, amit mutat.” – Audrey Hepburn

A Római vakáció, amelyben először kapott főszerepet 1952-ben, már az Oscar-díjat, sőt, a Golden Globe-ot is meghozta számára. Pedig elsősorban az életnek örült, és valahol a lelke mélyén sosem hitte el, hogy mindaz a csillogás és rajongás, ami körülveszi, valóban neki szól.

Nagycsaládra vágyott, és a koktélpartik helyett is inkább otthon maradt volna – nagyobbik fia, Sean visszaemlékezéseiből sok személyes részlet derül ki, ami ezt a biztonságkereső, melankolikus személyiséget mutatja meg nekünk.

Kisebbik fia, Luca is nagy örömet jelentett Audrey-nak, hiszen több babát elveszített, ám Luca apjától, Andrea Dottitól is elvált, s valódi nyugalmat és boldogságot csak élete utolsó partnere, a holland Robert Wolders mellett talált.

Az Unicef jószolgálati nagyköveteként olyan élmények várták, amelyek talán boldogabbá is tették, és kárpótolták is, részben, személyes veszteségei után.  A színésznő 1967-től vonult vissza a filmezéstől, de még néhány produkcióban szerepelt, utoljára 1989-ben lehetett látni Spielberg Örökké című filmjében, őrangyalként.

Ezután Svájcban élt, haláláig. Vagyona nagy része az éhező gyerekekhez juttatták el.

Boldog születésnapot kívánunk, Audrey Hepburn!

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!

Fábián Anikó
Újságíró, Művészettörténész

Ha nem szeretnél lemaradni az írásinkról, iratkozz fel a hírlevelünkre a láblécben található feliratkozásnál!