fbpx

Évszakelmélet – a színtanácsadás alapja

Az évszakelmélet manapság már rendkívül elterjedt, sokan ismerik, vagy legalább találkoztak már vele valahol. A színtanácsadás ezen a logikusan felépített rendszeren alapszik, melyben Johannes Itten a harmóniában lévő színeket 4 kategóriába sorolta. Ennek segítségével az embereket is legalább 4 csoportba tudjuk sorolni a természetes színeik alapján. Ezek a Tél, Tavasz, Nyár és az Ősz.

Színek és a természetes színek kapcsolata – hogyan segít az évszakelmélet?

Ezek az évszaktípusok jellegzetes tulajdonságokkal rendelkeznek, mely fizikai tulajdonságok alapján a színeket be tudjuk sorolni ebbe a 4 kategóriába.
És ugyanúgy, ahogy például a ruhák színét be tudjuk sorolni, az emberek természetes színeit is be lehet kategorizálni. Amikor azt írom, hogy az emberek természetes színei, akkor abba beletartozik a bőrszín, szem- és szemfehérjeszín, szájszín, hajszín, szemöldök és szempilla szín is. Emellett figyelünk arra, hogy milyenek a látható erek színei, vannak-e szeplők, és ha igen milyen színűek. Hogyan barnul vagy pirul el az illető.

Azzal, hogy megállapítjuk, hogy ezek a természetes színek melyik típushoz tartoznak, azt is meg tudjuk határozni, hogy mely egyéb színek fognak harmonizálni velük, és mely színek lesznek zavarosak, erőltettek vagy egyszerűen romboló hatásúak a megjelenésre. Tehát egy csodálatos és felemelő összhang alakítható ki a megfelelő színek viselése és az arcunk színvilága között.

Mi alapján csoportosítjuk a színeket?

Az összes színt 3 fő tulajdonság szerint rendszerezhetjük:

  1. Színezet: tehát milyen színe van (piros, kék, zöld stb.)
  2. Telítettség: mennyire tiszta az adott szín. Például van-e hozzá keverve egy másik szín?
  3. Világosság: mennyi fekete vagy fehér van a tiszta színhez hozzákeverve.

 

Melyik piros lesz az igazi? – az évszakelmélet segít meghatározni

Ezen felül van még egy, a színezeten belüli konkrétabb tulajdonság, amit figyelünk, ez pedig az, hogy a szín hideg, vagy meleg árnyalatú. Ha hideg, akkor inkább a kéket látjuk a színhez keverve, ha meleg, akkor pedig inkább a sárgát.

Tehát az évszakelmélet abban segít minket, hogy a saját színeinkhez tudjunk mit párosítani a világ többi színéből. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne hordhatnánk bizonyos színeket. Csupán annyit, hogy annak az adott színnek a megfelelő, hozzánk illő árnyalatát kell megtalálni. Például ha az én természetes színeim melegek, élénkek és világosak, akkor a zöldnek egy meleg, élénk és világos árnyalatát kell kiválasztanom.

Évszakelmélet csoportosítások

Tovább is lehet bontani a színtípusokat az évszakelméleten belül, de mi úgy gondoljuk, ez főként a szakembereket és a lelkes rajongókat segítheti vagy érdekelheti. A 4 csoport ismerete már bőven elég ahhoz, hogy boldoguljunk ruhavásárláskor, hiszen az apró eltéréseket nehéz meglátni a boltban, ráadásul nem is biztos, hogy kapható az az adott altípus szín, amit mi vadászunk.

Emellett muszáj megemlítenem, hogy ma Magyarországon nincs egy egyezményes altípusra bontása a 4 évszaknak. Általában mind a 4 típust még 3 felé szoktuk bontani. Ennek a 12 altípusnak a megnevezése viszont elég zavaros jelenleg az angol (vagy más nyelvek) fordításából, és nem mindig egyértelmű. A más-más megnevezések és szín felosztások jelenleg nagyobb problémát okoznak a hazai szakmában, mint amekkora segítséget nyújthatnának segítséget. Reméljük egyszer sikerül összefogni, és egy egyezményes rendszert elfogadni.

Mit javaslunk?
Színek szeretete – ismerd meg és alkalmazd a megfelelő színeket

Emellett pedig alapvető elvünk, hogy mindenki hordja azt, amiben igazán jól érzi magát! Nem kell görcsösen ragaszkodni a szabályokhoz, és elméletekhez, ha abban nem érzed jól magad. A cél az, hogy a tudás meglegyen, és ezzel már tudatosan lehet megszegni a szabályokat, így azt is tudod majd, hogy a választásoddal mikor mit érsz el.

Viszont, ha ismered a színeidet, az megkönnyíti a ruha vásárlást, a hajfestést, a sminkelést, sőt, még az otthonod berendezését is segítheti, hiszen így egyszerűbb kialakítani a harmóniát mindenben. Vége a felesleges vásárlásoknak!

A stílustanácsadás szolgáltatásunk része a színtanácsadás, a stílustanácsadásról itt olvashatsz bővebben.

Hamarosan folytatjuk a témát!

 

 

 

 

Sift Karina
Stílustanácsadó
Pszichológus hallgató

További hasznos tartalmak a színtanácsadás témájában: Színtanácsadás blogcikkek

Iratkozz fel további tippekért a stílusod kialakításához!
Ha nem szeretnél lemaradni az írásainkról, iratkozz fel a hírlevelünkre a láblécben található feliratkozásnál!