Egy különlegesen lenyűgöző személyiségű nő története, aki független, erős és titokzatos volt, és inspirálóak a munkái.

„A gyönyörű ruhák sosem mennek ki a divatból”

 

Nem minden nagy nevet őriz meg az utókor – a divattervezők történetének egyik ikonikus alakja, Elsa Schiaparelli is közéjük tartozik.

Meglepő, hogy egy korát ugyancsak megelőző gondolkodású, éleseszű és jellegzetes stílusú olasz hölgyet így elfelejtettünk, hiszen riválisát, Coco Chanelt nem.
De ha kicsit jobban beleássuk magunkat „Schiap” történetébe, érthetőbbé válik talán az is, hogy miért tudunk róla kevesebbet.
A karma mindenkinek más tanulnivalót tartogat…

Elsa 1890. szeptember 10-én született Rómában, arisztokrata családba – nagymamája a Medici család leszármazottja volt – ahonnan jónéhány kitérővel, és már anyaként 1922-ben érkezett Párizsba, ahol hamarosan saját üzletet nyitott.

1927-ben láthatták az érdeklődők első bemutatóját, kötött ruhadarabokból összeállítva.

Gyorsan sikerült ismertté válnia, előbb sportos öltözékekkel, majd a merészebb darabokkal is, amelyeket Salvador Dalí közreműködésének köszönhetett: a katalán művész tervezte meg Schiaparelli üzletének belsejét, amely egy madárkalickát idézett, az enteriőrön túl pedig a ruhaköltemények, kalapok, egyéb tárgyak tervezésében is komoly részt vállalt.

A szürrealizmus meglepő és lenyűgöző képzőművészeti elemei köszöntek vissza a Schiaparelli-féle gardrób darabjain, amivel az olasz tervezőnő döbbenetes karriert indított el a divat fővárosában.

Ellentétben Chanel egyszerűségre és lezserségre épített márkájával, Schiaparelli a maga jellegzetes darabjait a drámaiság és a meghökkentés jegyében alkotta meg.

Ugyanakkor a két rivális, egymás közvetlen közelében üzemeltetve a boltjaikat, ugyanarra törekedett: egy igazán egyedi stílusvilág kialakítására. Eszközeik különbözőek voltak, ám népszerűségük éveken át töretlen volt.

Miután még a II. világháború idejében is sikerrel őrizték egy ideig a hírnevüket: üzletük komoly forgalmat bonyolított, s a felső tízezer köreiben mozogtak, mindkettejükről suttogták, sőt meg is írták, hogy a németeknek kémkedtek.

Ez utóbbi történet Chanel esetében talán még többször került elő, hiszen tudható, hogy a rendőrségre is beidézték kémkedés vádjával 1946-ban, és csak Winston Churchill közreműködésének köszönhette, hogy Svájcba menekülhetett.

A téma legutóbb egy itthon 2013-ban megjelent regényes életrajzban is előkerült: az amerikai hírszerző-újságíró Hal Vaughan Egy ágyban az ellenséggel: Coco Chanel titkos háborúja címmel írt művében.

Elsa Schiaparelliről azonban jóval korábban, még 1940-ben írt cikket az ugyancsak amerikai, kortárs újságíró, a maga korában népszerű Walter Winchell, aki igyekezett a kémkedés vádját a divattervezőnő egy levelének publikálásával bizonyítani. Schiaparelli azonban még titokzatosabb nőalak volt, mint Chanel és jóval zárkózottabban kommunikált. Politikai pályafutásáról azóta sem tudunk semmit.

Még unokahúga, aki számos emléket őriz róla, is alig ismerte mélyebben, hiszen sem életéről sem a munkáiról nem mesélt neki, ugyanakkor Marisa Berenson emlékszik jó néhány érdekes eseményre Schiaparelli múltjából.

Többek közt arra is, hogy a szókimondó Schiaparelli az orosz hadseregnek is tervezett ruhát, sőt, Sztálinnal is közölte, mennyire nincs jó véleménye a kommunizmusról és a nők elnyomásáról.

A tervezőnő rengeteget olvasott, óriási könyvtára volt, és otthonát is barokkos fényűzéssel rendezte be, ahol elegáns estélyeket adott barátainak.

Ami a tervezői munkásságot illeti, láthatjuk, hogy az utókor hálásabban bánt a rivális Chanelell, akinek egyedi megoldásait sokkal többet alkalmazzák, emlegették és emlegetik ma is.

Most azonban már itt-ott lehet olvasni, hogy a képzőművészeti megoldásokkal kísérletező Elsa nevéhez fűződik a válltömés meghonosítása (1932), vagy éppen a jajrózsaszín bevezetése a divat világába (ez utóbbi 1937-ben).

Valamint elképzelhető, hogy miután 2014-ben Marco Zanini és Marisa Berenson elkezdte újraépíteni a márkanevet, talán többet fogunk hallani az alapító Schiaparelli személyiségéről, korszakos újításairól is.

Térjünk vissza azonban még az életútjához.

Az Egyesült Államokat is megjárt, római születésű hölgy saját, előkelő családjából is kilógott, hiszen már a külseje miatt is kiközösítették, egyszerűen csúnyának találták: ő volt a rút kiskacsa, szépséges nővére mellett.

Ám az öntudatos Elsát ez nem akadályozhatta meg abban, hogy a saját útját kitapossa. Sőt, talán éppen ez adott erőt neki. Fiatalon színésznő szeretett volna lenni, majd erotikus tartalmú verseskötettel jelentkezett, s miután ezzel magára haragította a családját, svájci lánynevelő intézetbe küldték, ami azonban lázadó és makacs természetén nem változtatott. A döntés hatására éhségsztrájkba kezdett, így szülei hazavitték.

Nem sokáig maradt a család mellett, mert hamarosan Londonba ment, hogy babysitterként dolgozzon, ahol megismerte férjét, az önmagát teozófus-okkultistának hirdető Wendt de Kerlor grófot, aki lenyűgözte a fiatal és a természetfölötti iránt érdeklődő Elsát.

Egy gyors, némileg a családnak szóló fricska-szerű házasságkötés után 1914-ben számos helyet bejárt férjével, majd az Egyesült Államokba utaztak.(Ide, a tengerentúlra utazva ismerkedett össze a szürrealistákkal – Francis Picabia feleségével, Man Ray-vel és körükkel, akik hatására később saját művészi hajlamait is bátrabban igyekezett összeegyeztetni az életével – ez a kapcsolat döntötte el végül pár évvel később a sorsát.)

Schiaparelli ugyanis kezdetben még New Yorkban is igyekezett férjének segíteni, ám a férfi egyre furább dolgokba keveredett, – valószínűleg kémkedett és az oroszoknak dolgozott – s az „okkultista tevékenység” csupán megtévesztésül szolgált a körülötte élők számára. A férfi végül 1920-ban elhagyta Schiaparellit, nem sokkal azután hogy egyetlen lányuk megszületett, akit a nő a saját nevére vett, majd Párizsba utazott vele, s végre megvalósította önmagát: felépítette a divatcégét.

Schiaparelli, kezdetben egyszerűbb sportruházati szettjeivel, majd rendhagyó ruhadarabjaival is hamar megtalálta vevőkörét.

Néhány év alatt felfuttatta az üzletet, és a húszas évek második felében már az átlagpolgárok mellett az előkelő asszonyok, hírességek, majd az arisztokraták is keresni kezdték ruhakölteményeit, különleges kalapjait, valamint ő is piacra dobott egy jellegzetes parfümöt (Shocking névvel), amelyet még továbbiak követtek.

A csontváz-ruha vagy a homár-ruha is az ő nevéhez fűződik, valamint a bogárfigurákkal díszített öltözékek, vagy a különös cipőkalap.

Schiaparelli ösztönös alkotó volt, s munkáját tökéletesen kiegészítette az az avantgárd képzőművész kör, amely barátaiból állt.

Azt tartotta: ”Az ember legyen érzékeny a történelem eseményeire és előzze meg a korát!”

De mégis, miket köszönhetünk még Elsa Schiaparellinek? Mint látjuk, valóban sok újítás fűződik a nevéhez:
Például ő találta ki az átlátszó esőkabátot, a cipzár látványos elemként való használatát, a bőszárú, úgynevezett culotte-ot, vagyis szoknyanadrágot, az átkötős ruhát, vagy az egyrészes fürdőruhákba beillesztett melltartórészt…továbbá ékszereket is tervezett!

A termékeny és sikeres időszak után, a háborút követően még 1945-ben visszament, hogy Párizsban folytassa, amit elindított, ám ez már nem sikerült neki.
Nagyon népszerű volt a kor divattervezői körében – Hubert de Givenchy és Pierre Cardin is imádta -, ám belátta, hogy az ő ideje lejárt, így 1954-ben végül befejezte, és visszavonultan élt haláláig Amerikában. Ami a magánéletét illeti: 1924-es válása után később már nem ment férjhez.

Ezt vallotta:

”Sok férfi csodálja az erős nőket, de nem szereti. Néhány nőnek pedig sikerül egyszerre erősnek és érzékenynek is lennie, de legtöbben azok közül, akik eldöntik, hogy az önállóság útjára lépnek, elveszítik a boldogságot.”

Elgondolkodtató, hogy vajon miért nem került vissza a divat élvonalába a háború után ő is, ahogyan Coco Chanel?
Talán azért sem, mert nem is úgy akart visszatérni, hiszen Schiaparelli célja az egyediség és a színpadiasság hangsúlyozása volt.
Ruhái egyben műalkotások is voltak, és persze tervezői munkájában a humor is fontos szerepet kapott, ahogyan a szürrealisták festményeiben is a világ görbe tükörbe illesztésével találkozunk.

S most, hogy már egy kicsit többet tudunk róla, november 13-án emlékezzünk rá vissza, hiszen számos ötletet, tervezői megoldást köszönhetünk neki!

„Ne felejtsük el, a nők húsz százalékának van kisebbrendűségi komplexusa, hetven százaléka pedig illúziókban hisz.”

Néhány érdekesség még Elsa Schiaparelliről: 1954-ben írta meg az életrajzát (Shocking Life címmel), baráti körének tagja volt Greta Garbo, Marlene Dietrich, valamint Gábor Zsazsának is tervezett ruhát.

Végül pedig még egy magyar vonatkozású apróság: 1935-ben eljött Budapestre is, hogy a Néprajzi Múzeumban a magyar népviselettel megismerkedjen, és abból inspirációt merítsen.

 

 

Itt olvashatsz többet Coco Chanel életéről és munkássságáról

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fábián Anikó
Újságíró, Művészettörténész

 

Ha nem szeretnél lemaradni az írásinkról, iratkozz fel a hírlevelünkra a láblécben található feliratkozásnál!