fbpx

Az évszaktípusunknak megfelelő smink

Az évszaktípusunknak megfelelő smink

Miután már tisztában vagyunk az évszaktípusunkkal, érdemes ezt figyelembe venni a sminkünk készítésekor. Az évszaktípusunk ismerete nemcsak a ruháink megválasztásában segítenek, hanem sminkünk elkészítésénél is.

 

Sminkelés az évszaktípusok figyelembevételével

„ A nő legszebb sminkje a szenvedély. De a kozmetikumokat könnyebb beszerezni.”
– Yves Saint-Laurent

Tudatos sminkelés az évszaktípusnak megfelelően

Sminkelésnél elsősorban arra érdemes koncentrálni, hogy mit szeretnénk elérni, ugyanis megfelelő sminkekkel akár át is tudjuk magunkat maszkolni egy másik színtípusba.

Elérhetjük, hogy élénkebb vagy fáradtabb legyen az arcunk, hogy eltűnjünk, vagy kiemelkedjünk.
Ugyanúgy fontos a tudatosság itt is, mint a ruhák kiválasztásánál. Mert ismerni kell a szabályokat, hogy elegánsan tudjuk őket megszegni. 🙂

Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy nem az számít elsősorban, hogy milyen színtípus vagy, hanem az, hogy színhelyes legyen a smink színe. Mivel előfordulnak kivételek és ritkaságok érdemes önmagadhoz sminket választani, nem pedig tankönyvszerűen kiválasztani egy színt.

 

Alaptermékek

Alapozó: Ahány ember, annyi bőrszín, így érdemes lehet több árnyalatot kipróbálni a boltokban, fenn hagyni pár órára, és megnézni különböző fényekben, hogy színhelyes-e. A lényeg, hogy közel olyan színe legyen az alapozónak, mint az arcbőrödnek. Figyelni kell a szín világosságára-sötétségére, és a színezetére. A világosságot legtöbbször számokkal jelölik, és rengeteg árnyalat megtalálható már.

A színezetet pedig általában 3 kategóriába sorolják be, ezek: hideg, meleg, neutrális.
A hideg árnyalatok általában rózsaszínesebbek, míg a meleg árnyalatok sárgásabbak. Amire érdemes figyelni, hogy ne legyen sötétebb és ne legyen világosabb a saját bőrszínnél, főleg direkt ne. Hidd el, nem attól tűnsz kevésbé sápadtnak, hogy sötétebb alapozót használsz a kelleténél. Emellett nem a csuklónkon, vagy a kézfejünkön próbáljuk ki a színt, mert a kezednek nem olyan a színe, mint az arcodnak, ebben biztos lehetsz.
Érdemes odafigyelni arra is, hogy a legtöbb alapozó oxidálódik, tehát kis idő múlva sötétebb, mint akkor, amikor felrakták az arcra.

Korrektor: itt ugyanazok az alapvető elvek, mint az alapozónál. Esetleg érdemes lehet külön szem alatti korrektor beszerezni, ami nem szárít, és világosabb kicsit az alapozónál.
És egy másik korrektort, amit a bőrhibákra lehet használni (ezek jobban szárítanak).

Kontúr színek: szintén a saját bőrtípushoz válasszuk ki a megfelelő árnyalatot. Viszont itt fontos kiemelni, hogy a kontúr, az nem bronzosító.
A kontúr hidegebb árnyalat, és olyan helyeken használjuk, ahol árnyékolni, csontosítani szeretnénk.

A bronzosító meleg árnyalat, és azt a hatást szeretnénk vele elérni, mintha az arc legmagasabb pontjait szépen bebarnította volna a nap. Sajnos a legtöbb kontúrtermék még mindig narancssárgás árnyalatú, ezért érdemes vásárlás előtt kipróbálni, és megbizonyosodni róla, hogy jó az árnyalat kontúrozásra. Sajnos többször láttam, hogy az adott színt rossz helyen használták, feltehetően a rossz termék vagy termék megnevezés miatt.

Highlighter: Ez a termék az elmúlt években lett nagyon divatos, úgy, mint a kontúrozás. Én azt javaslom, ha használunk ilyen terméket a hétköznapokban, az egy kellemes pezsgő árnyalat legyen. Ezt is érdemes olyan színben kiválasztani, amilyen a saját bőrünk. Az erős ezüst, arany és bronz highlightereket hagyjuk meg a művészi kibontakozásnak.

Az alapozók, korrektorok, kontúrok színét nem szeretném színtípus szerint kategorizálni, mert nem látom értelmét. Azt szeretném, ha mindenki elmenne az erre szakosodott üzletekbe, kipróbálná a megfelelő fényben és megfelelő ideig, és eszerint választaná ki azt, ami a leginkább olyan színű, mint a saját bőre.

Szemöldök termékek:
Szemöldök a hajszínhez igazodóan

 

Szemöldök termékek: Általában olyan színű terméket érdemes választani, ami közel hasonló a hajszínünkhöz. Bár egy időben divat volt, én mégsem ajánlanám, hogy például szőke hajhoz majdnem fekete szemöldököt sminkeljünk magunknak, hiszen nagyon természetellenes lesz. Tehát a végeredmény, mindegy mivel érjük el, közelítsen a hajszínhez, akkor is, ha a haj festve van (legalábbis akkor, ha természetes színre van festve).

Szemhéj smink évszaktípusok szerint:

Minden évszaktípusnak más és más sminkszínek felelnek meg.

 

“A túl sok smink a legnagyobb hiba, amit egy nő elkövethet annak érdekében,
hogy öregnek látsszon.”
– Tish Jett

Szemsmink színei az évszaktípusnak megfelelően:
Egy szép smink olyan is lehet, mint művészi alkotás

Itt a leggyakoribb az a jelenség, hogy olyan színt akarunk használni, ami ruhákban jól áll. Ám lehet, hogy eszméletlenül csinos valaki egy türkizkék ruhában, a szemhéjon a türkizkék használata a hétköznapokban nem szerencsés.
Így a színtípusokhoz most a hétköznapi sminkekhez megfelelő színeket sorolok fel, nem olyanokat, amik művészi alkotásokhoz jók. 🙂

Tél színtípus szemhéj smink:
Hideg barnák, szürkés árnyalatok, taupe (szürkés barna), fényes textúrák nagyon szépek lehetnek.
Egy fekete szemhéjtus igazi dívává tudja varázsolni őket. A szemceruza és a spirál is akkor a legjobb általában, ha igazán ében fekete. Nem javaslom, hogy hétköznapokon olyan extra ezüst színt használjanak, hiába áll jól nekik. Inkább ők is válasszanak sminknél egy pezsgő színű fényes terméket.
A tél színtípusról bővebben itt olvashatsz.

Tavasz színtípus szemhéj smink:
Krémes színek, világos, meleg barnák, barackos árnyalatok. Nem javaslom a fekete szemceruzát, helyette egy megfelelő barna sokkal harmonikusabb lehet, ugyanúgy, ahogy szempillaspirálból is érdemes lehet kipróbálni egy szép barnát. Ha jól van kikeverve a színe ezeknek a termékeknek, akkor alig észrevehető, hogy nem fekete a termék, mégis finomabb megjelenést kölcsönöz.
A tavasz színtípusról bővebben itt olvashatsz.

Évszaktípusonként változó smink

Nyár színtípus szemhéj smink:
Nem érdemes erős színeket választani. Taupe, hideg barna, mályva, finom rózsaszínes árnyalatok.
A szemceruzánál érdemes lehet a szürke árnyalatokkal próbálkozni, de ha kicsit erősíteni szeretnénk a karakterességét, akkor használhat fekete tusvonalat is.
A szempillaspirál lehet fekete, hiszen a legtöbb amúgy is fakul egy kicsik, ahogy szárad és nem marad ében fekete.
A nyár színtípusról bővebb információkat itt találsz.

Ősz színtípus szemhéj smink:
Kellemes meleg barnák, bronzos-aranyos árnyalatok, esetleg egy kis narancsos beütéssel. Ahogy a tavasznál is, nekik is érdemesebb lehet egy sötétbarna szempillaspirált és egy sötétbarna szemceruzát kiválasztani.
Az ősz színtípusról információt ide kattintva találsz.

Ősz színtípus színei: meleg barnák, aranyló és bronzos színek
Pirosítók használata az évszaktípusoknak megfelelően:

Pirosító: Itt általában csak a hideg és meleg árnyalatokat szoktuk megkülönböztetni.

Hideg típusoknak (Tél, Nyár): rózsaszínes pirosítók
Tél: lehet egy kicsit élénkebb, pinkesebb hatású pirosító, de ne vigyük túlzásba.
Nyár: inkább a mályvás, tompább rózsaszínt ajánlom.

Meleg típusoknak (Tavasz, Ősz): barackos pirosítók
Tavasz: világos, finom barack árnyalatok
Ősz: lehet mélyebb, barnásabb narancsos árnyalat.

 

Száj sminkelése az évszaktípusnak megfelelően:

Rúzs és szájceruza: Na itt a végtelenségig lehetne játszani a színekkel, árnyalatokkal, textúrával, pigmentáltsággal és még sorolhatnám a szempontokat. Nem tudunk sajnos minden létező árnyalatot felsorolni, de itt már könnyebben támaszkodhatunk a színtípusok színeihez. Ráadásul, ha a rúzsokat szájceruzával kombináljuk teljesen új színeket kaphatunk.

Tél: Élénk, erős színek nagyon jól állnak nekik. Például egy csodálatos igazi drámai piros, vagy ez magenta, esetleg pink rúzs. Rajtuk nem fognak olyan túlzásnak hatni ezek a színek, mint az összes többi színtípuson.

Tavasz: Nekik is jók az élénk színek, de inkább egy pipacs piros, vagy korall árnyalat. Kicsit narancsos, barackos színeket érdemes keresnie. Ragyogni fog benne, kiemeli majd a játékos frissességét.

Nyár: Nekik már érdemesebb tompább színeket keresgélni. Az örök tökéletes befutó egy mályvás árnyalat. Hideg halvány rózsaszínek között érdemes a hangulathoz megfelelő darabot kiválasztani.

Ősz: Érdemes lehet kipróbálniuk a barnás színeket, vagy azokat a színeket, amik nem kifejezetten barnák, csak látni lehet bennük, hogy egy kis barna van hozzákeverve. Érdemes lehet a sötétebb, kevert árnyalatok között keresgélni.

 

További stílusról szóló blogbejegyzéseinket itt találod:Stílus tippek.  Illetve érdemes további tippekért követni a Facebook csoportunkat : Charmina csoport

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen színtípusba tartozol, gyere el stílustanácsadásunkra, részletesebb információt itt találsz róla:  Stílustanácsadás

Hamarosan folytatjuk a témát!

 

 

 


Sift Karina

Stílustanácsadó
Pszichológus hallgató

További hasznos tartalmak a színtanácsadás témájában: Színtanácsadás blogcikkek

Iratkozz fel további tippekért a stílusod kialakításához!
Ha nem szeretnél lemaradni az írásainkról, iratkozz fel a hírlevelünkre a láblécben található feliratkozásnál!

MIT VEGYEK FEL? – ÖNBIZALOMBA ÖLTÖZTETVE

Önbizalom, magabiztosság, önbizalom növelés, magabiztosság erősítése, önismeret, önismereti fejlesztés, párkeresés, párkapcsolat, párkapcsolati tanácsadás, mit vegyek fel, öltözködési tippek, stílus, stílustanácsadás

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS

Legutóbbi bejegyzések

Kategóriák

Címkék