Lassan tíz éve lesz, hogy nincs már köztünk a divattervezők egyik legmeghatározóbb képviselője, Alexander McQueen.

In memoriam Lee Alexander McQueen
(1969-2010)

Március 17-én lenne 50 éves, de ő is azok közé tartozik, akik James Dean mondásának megfelelően gyorsan éltek és fiatalon haltak meg.
„Gyorsan élni, fiatalon meghalni, szép halottnak lenni”
– James Dean maga is tartotta magát ehhez…

McQueen, az ikonikus tervező

A kifutókon végigsétáló, kisfiús mosollyal; szégyenlős, de boldog arccal érkező srác: az önmagába zárkózó, depressziós, pokoljáró férfi: a fáradhatatlanul alkotó, látnok-divattervező: ez is mind ugyanaz az ember.

Életéről már sokan írtak, Londonban 2015-ben nagyszabású kiállítással idézték meg szellemét a Victoria &Albert Múzeumban, s nemrég még egy sikeres dokumentumfilmmel is tisztelegtek előtte – ez volt a McQueen, amelyet Ian Bonhote rendezett és tavaly itthon is láthattuk.

Mi is idézzük fel most röviden, amit az életéről érdemes, hiszen tehetsége annyira átütő erejű volt, hogy már egész kis korában megmutatkozott.

Tudjuk, hogy az egyszerű családból származó, külvárosi angol srác a nővéreinek készített ruhákat, és már ekkor, kisiskolásként, a tervezés érdekelte leginkább.
Tizenhat évesen egy szabóság inasaként tevékenykedett, ahol illusztris megrendelőknek is dolgozott, többek között Károly hercegnek.

Hamarosan már tanítja is, amit megtanult, de később aztán lediplomázik, méghozzá egyből a Central Saint Martins mesterképzésén, ahová ajánlólevéllel került be.
Gyakorlati tapasztalatai és képességei gyorsan vitték tovább, ám nem a hagyományos úton.

Vizsgakollekciója hatása is erőteljes volt (már a neve, a Hasfelmetsző Jack is elég döbbenetes választás), s a polgárpukkasztó és erőteljes bemutatók gyorsan ismertté tették.

A Hasfelmetsző-s vizsgaanyagát későbbi barátja-lelki társa, Isabella Blow vásárolta fel. Ő tanácsolta McQueen-nek, hogy az Alexander nevet használja a nagyközönség előtt, így maradt meg a Lee a családnak, a barátoknak. 

Blow indította el McQueen karrierjét, bár a fiatal divattervező kezdetben gyanakvó és óvatos volt vele szemben. Később ébredtek rá, mennyi közös vonás van bennük – egyes vélemények szerint bipoláris megnyilvánulásaik is többek között.

A szakmai áttörés

A nagy szakmai áttörés éve aztán 1996 volt Mc Queen számára, mert ekkortól 2001-ig kapott lehetőséget a Givenchy vezető tervezőjeként.

Még mielőtt függetlenül dolgozott volna, 1999-ben alapította meg a saját divatházát, mert valójában semmilyen kategóriába nem fért be, és nem is akart beférni.
A Givenchy sem igazán tudta elfogadni határokat feszegető szemléletét.

Mivel állandóan a tökéletességet kereste, korai anyagaival önmaga sem volt megelégedve, ám munkája során egész végig tartotta magát ehhez a szemlélethez:
”Erőssé akarom tenni a nőket. Azt akarom, hogy az emberek féljenek azoktól a nőktől, akik az általam tervezett ruhákat viselik.”

Nos, ezt számtalan modellje bizonyítja. A csípőfarmer is az ő találmánya, s a közönséget önvizsgálatra késztető, összművészeti show-műsorok, kiállításszerű divatbemutatók is, melyek általában nyugtalanító hatással voltak a nézőkre.

Négy alkalommal vehette át az Év Brit Divattervezője díját, 2000-ben a Gucci-val is megkezdte a közös munkát, majd 2005-ben a Pumá-val.

Szakmai sikerei mellett azonban kusza és boldogtalan magánéletet élt. Mentora, Isabella Blow öngyilkossága, majd imádott édesanyja halála rettentően megrázták.

Bár nyíltan vállalta homoszexualitását, amelyet családja is elfogadott, és néhány éven át szerető partnere is volt, saját belső békéjét a halála előtti néhány évben már képtelen volt megtalálni.

2010 februárjában elkövetett öngyilkossága mélyen megrázta a nemzetközi divat világát. McQueen elkésett segélykiáltása hasonlatos számos fiatal és ígéretes tehetségű alkotó személyiségéhez, akik ugyanezt a végső utat választották – mostanában épp a zenészek közül találunk erre példákat.

Mintha a Linkin Park egyik tagja, Mike Shinoda nemrég adott nyilatkozata is erre adna szomorú választ:
”Ez nagyon mély probléma, amely nem kizárólag a zeneiparra korlátozódik. Nem a zeneiparral van baj, hanem az egész világgal, és ami a zeneiparban történik, az csak az indikátora annak, ami körülöttünk zajlik.”

Nyugodjon békében, az álmodozó szemű Lee Alexander McQueen. Ruhái, gondolatainak lenyomatai, látásmódja itt maradt nekünk. Mi egy Shakespeare-idézettel búcsúzunk most tőle:

”Van, aki nagynak születik; van, aki naggyá teszi magát; és van, akinek tálcán kínálják a nagyságot…”

Ha nem szeretnél lemaradni további írásainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!

Fábián Anikó
Újságíró, Művészettörténész

Ha nem szeretnél lemaradni az írásainkról, iratkozz fel a hírlevelünkra a láblécben található feliratkozásnál!